Érkeznek a vállalkozások digitalizációját támogató kamatmentes konstrukciók!
Szeptember első felében több pályázati konstrukció is megjelent társadalmi egyeztetésre, melyek mikro-, kis- és középvállalkozások dgitális fejlődését támogatják. Ezek között vannak önálló hiteltermékek és vissza nem térítendő támogatással kombinált konstrukciók is.
1.) DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24 Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása egyműveletes kombinált hiteltermék keretében
A Konstrukció célja a nagyon alacsony és alacsony digitális intenzitással rendelkező kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a digitális transzformáció, azon belül a piacon elérhető alap- és emelt szintű digitális megoldások bevezetésének és működtetésének támogatásával.
A kontrukció egy éven túli lejáratú beruházási típusú 0%-os hitel vissza nem térítendő támogatással egyműveletben kombinálva.
A finanszírozási1 összeg minimum 3 millió Forint – maximum 20 millió Forint, melynek maximum 50%-a igényelhető vissza nem térítendő támogatásként.
Támogatható tevékenységek
1. Alap- és emelt szintű digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges immateriális javak és felhőszolgáltatások beszerzése.
2. Alap- és emelt szintű szintű digitális technológiák, (pl. felhőalapú) szolgáltatások bevezetésének és működtetésének szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatási, tanácsadási és betanítási tevékenységek.
A Hitelprogram keretében várhatóan 2024. október 31-től lehet kölcsönkérelmet benyújtani.
2.) DIMOP PLUSZ 1.2.3/B-24 Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása hitelprogram keretében
A Hitelprogram célja a legalább alacsony digitális intenzitással rendelkező középvállalkozások és kisvállalkozások versenyképességének javítása a digitális transzformáció, azon belül a piacon elérhető emelt szintű digitális megoldások bevezetésének és működtetésének támogatásával.
A kontrukció egy éven túli lejáratú kamatmentes (0%-os) beruházási típusú Kölcsön, melynek összege minimum 20 millió Forint – maximum 200 millió Forint.
Támogatható tevékenységek
A Hitelprogram keretében négy célterületre lehet együttesen vagy külön-külön kölcsönkérelmet benyújtani:
- Fejlett vagy közepesen fejlett felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése
- Mesterséges intelligencia (MI) technológiák, szolgáltatások bevezetése
- Nagy adathalmazokhoz kapcsolódó és egyéb adatanalitikai technológiák, szolgáltatások bevezetése
- Ipar 4.0, vállalati Internet Of Things és digitális iker technológiák, szolgáltatások bevezetése
A Hitelprogram keretében várhatóan 2024. október 31-től lehet kölcsönkérelmet benyújtani.
Forrás: palyazat.gov.hu