Pályázati hírek

Csepreghy az EU-pénzekről: nem nyithatunk kiskapukat

“A kifizetési célok teljesülése érdekében nem engedhetjük fellazulni azokat a szabályokat, amelyeket mi magunk döntöttünk el

Egy hónap “haladékot” kaptak a cégek az EU-s pályázat beadására!

Eddig idén december 7. volt az első értékelési határnap a vállalati K+F+I pályázat beadásában, de ezt

Nincsenek jól megírva a beadott uniós pályázatok

A 2014-2020-as ciklus módosult eljárásrendet, a korábbitól eltérő formanyomtatványokat hozott és ezeket meg kell tanulni használni.

Négymilliárdot vág a fiatal vállalkozókhoz a kormány

Fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő programot indít a Nemzetgazdasági Minisztérium 4 milliárd forint uniós forrásból – jelentette be pénteken

Lázár az EU-pénzekről: gondolkozzunk el a 2020 utáni időkről

Sikeresnek bizonyult az a döntés, hogy a Miniszterelnökséghez kerüljenek az uniós ügyek, hiszen ezek alapvetően államon

Jelentős brüsszeli forrásokat ajánlanak a határon túli magyaroknak

Erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi szakemberek számára szervez szakmai továbbképzést és fórumot 2015. november

Itt a döntés: még előleget is kapnának a nyertes pályázók

A kormány nyolc pontban foglalta össze a következő évre vonatkozó, a gazdasági növekedés érdekében szükséges fejlesztéspolitikai

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése” című (VP-5-4.1.1.6-15 kódszámú) felhívás.

Fiatal vállalkozókat ismert el Varga Mihály

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop) 4 milliárd forintos kerettel elindul a fiatalok vállalkozóvá válását

2020-ig 490 milliárd forint áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára

A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban 490 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozások

Megjelent a gyógyhelyek turisztikai fejlesztését támogató pályázat

A gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg 6,9 milliárd forint keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési

Az év végéig 32 vidékfejlesztési pályázat kerül meghirdetésre

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2015. év végéig 32 új vidékfejlesztési pályázat meghirdetését tervezi, ezt követi

Gyorsan elverünk pár ezer milliárdot – Hamarosan jön a pénzínség

2015-ben extrém sok uniós forrás ömlik a gazdaságba, így nagyon magasra tette a lécet a kormány,

Kétmilliárd forint turisztikai fejlesztésekre

Kétmilliárd forintos pályázati felhívás jelent meg turisztikai fejlesztésekre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében,