Úgy kell élni az EU-s pénzekkel, hogy anélkül is gyorsan nőhessünk

A 2014 és 2020 közötti európai uniós források a magyar gazdaság utolsó felkészülési lehetőségét jelentik a 2020 utáni időszakra, amikor már várhatóan nem lesznek ilyen típusú beruházási támogatások – hangsúlyozta újra a kilátást egy miskolci nagyprojekt záró rendezvényén Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, illetve miniszter-helyettese emiatt azt szorgalmazta: a jelenlegi lehetőségekkel úgy kell élni, hogy az Európai Unió felzárkóztatási támogatása nélkül is legyen legalább akkora gazdasági növekedés az országban, mint most.

Csepreghy a Miskolc városi villamosvasút fejlesztése elnevezésű, Zöld nyíl néven ismert nagyprojekt zárórendezvényén többek között az alábbiakat hangsúlyozta:

  • Míg 2007 és 2013 között az uniós források 16 százalékát fordították gazdaságfejlesztésre, addig a mostani pénzügyi ciklusban az ország számára rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 60 százaléka jut ugyanerre a célra
  • A szándék az, hogy az állam kevesebbet költsön önmagára, és a vállalkozói szektorral együttműködve hajtsa végre a gazdaságot megerősítő fejlesztéseket
  • A kormány szándéka, hogy szolgáltatóbaráttá teszi a közigazgatást, az a legfontosabb célkitűzés, hogy az állam valóban szolgáltasson akár az állampolgároknak, akár a cégeknek.

Teljes Portfolio cikk olvasása

More in Pályázati hírek, Vállalati hírek
Megjelent a GINOP 2015. évi módosított, aktuális pályázati menetrendje!

A kormány módosította a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, a GINOP 2015. évre szóló fejlesztési keretét. A Magyar Közlöny október 6-i számában...

Close