Pályázati kiírásokat is érintő kormányhatározat

A Kormány 1148/2026. (V. 14.) Korm. határozata egyes pénzügyminiszteri jogkörök meghatározásáról
A Kormány a központi költségvetésről szóló törvényben elfogadottnál lényegesen magasabb időarányos hiány miatt 2026. május 14. napjától a következőket rendeli el:
1. A Kormány egyetért azzal, hogy az irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek, központi költségvetési szervek előirányzatai (ideértve az intézményi, fejezeti és központi kezelésű előirányzatokat is) terhére a 250 millió forintot meghaladó új kötelezettségvállalásokra (ideértve a pályázati kiírást és a közbeszerzési eljárás megindítását is), valamint a 100 millió forintot meghaladó bármilyen eszköz beszerzésére kizárólag a pénzügyminiszter előzetes
egyetértése esetén kerülhet sor.
2. Az 1. pont szerinti korlát nem vonatkozik
a) a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, illetve nem állami szervek által ellátott köznevelési, szakképzési, felsőoktatási, szociális (ideértve a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatokat), egészségügyi vagy egyéb, jogszabályban rögzített közfeladatokhoz kapcsolódó,
b) jogszabály alapján, normatív módon finanszírozott feladatokhoz kapcsolódó,
c) törvényből, a Kormány rendeletéből, nemzetközi szerződésből eredő feladatokhoz közvetlenül kapcsolódó és feltétlenül szükséges kötelezettségvállalásokra, illetve eszközbeszerzésekre.
3. A Kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy az irányításuk alá tartozó költségvetési fejezetek, központi költségvetési szervek előirányzatai (ideértve az intézményi, fejezeti és központi kezelésű előirányzatokat is) tekintetében gondoskodjanak az 1. pontban meghatározottak végrehajtásáról.

Forrás: magyarkozlony.hu

More in Hírek
Eltolták a benyújtási határidőt

A „KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére (III. kör, Budapest)” című DIMOP Plusz-1.2.6/C-26 kódszámú felhívás benyújtási határidejét kitolták. A...

Close