Ősszel jöhet a startup adócsomag
Még idén ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az az adó- és adminisztrációs tehercsökkentő csomag, amely megkönnyíti majd mind az új, innovatív vállalkozások, a startupok, mind pedig az ezekbe fektető cégek életét Magyarországon – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Startup Tavasz rendezvénysorozat keretében rendezett közép-európai startup verseny megnyitóján.
Míg 2009-ben gyakorlatilag nulla, 2013-ban már csaknem 2 millió volt az applikációk, vagyis a webes, és mobilra készülő alkalmazások fejlesztésén dolgozók száma Európában, és az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2018-ra 5 millióra emelkedik „az applikációs gazdaságban” dolgozók száma – mondta Cséfalvay Zoltán, hozzáfűzve, hogy gyakorlatilag a „szemünk előtt játszódik le ez a rejtett forradalom”.
Az államtitkár elmondta: a webes és mobilos alkalmazásokból származó bevétel 20 milliárd euróra rúg Európában, öt éven belül pedig több mint 60 milliárd euróra emelkedik ez az összeg, ami a magyar bruttó hazai termék (GDP) kétharmadát teszi ki.
Forrás: www.innoportal.hu