Nyerteseket hirdettek az építőipari pályázatban! Ősszel jön az újabb forduló!

Az építőipari vállalkozások több mint háromszoros, 19,3 milliárd forintnyi támogatási igényt nyújtottak be 177 kérelemben az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatási program 2019. évi első kiírásában meghirdetett 6 milliárd forintos keret terhére.
A bemutatott projektek bírálatának eredményeként támogatásra javasolt 77 építőipari vállalkozás átlagosan 70 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A teljes javasolt összegből 61 százalékban magasépítési, 32 százalékban mélyépítési, 7 százalékban mérnöki szolgáltatási projekt jutott támogatáshoz – részletezte György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és – szabályozásért felelős államtitkára.
A támogatás célja, hogy a hazai építőipari beruházások az elvárásoknak megfelelően, magas műszaki színvonalon valósuljanak meg, amihez fejleszteni kell az építőipari ágazat hatékonyságát, korszerűségét, növelni kell a vállalatok versenyképességét.
A trendet látva a magyar kis- és közepes méretű vállalkozásoknak juttatott technológiaváltó támogatás abban játszik jelentős szerepet, hogy a magyar vállalkozások képesek legyenek lépést tartani az építésgazdaság keresleti oldalával. Továbbra is cél, hogy a magyarországi megrendeléseken, ahol csak lehetséges, magyar munkavállalók és magyar vállalkozások dolgozzanak.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a program következő körének meghirdetése 2019 őszén esedékes, 3 milliárd forint keretösszeggel.
Cégünk ügyfelei is a nyertes pályázók táborába tartoznak!

Forrás: kormany.hu

More in Hírek
Társadalmi egyeztetésre bocsátottak 2 új vidékfejlesztési pályázatot

Elindult a társadalmi egyeztetése 2 új vidékfejlesztési pályázatnak: 1.) „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” elnevezésű (VP3-9.1.1-19 azonosító jelű) felhívás Felhívás...

Close