Nagyvállalati innovációs program
Hamarosan pályázható a „Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program” című (GINOP Plusz 2.1.6-25) felhívás.
A konstrukció célja a tudástranszfer előmozdítása is, vagyis a kutatási eredmények, technológiai tudás, kompetenciák és gyakorlati tapasztalatok átadásának és áramlásának támogatása a nagyvállalatok, a kutató- és tudásközvetítő szervezetek, valamint az innovatív KKV-k között. A konstrukció arra ösztönzi a nagyvállalatokat, hogy a vállalaton kívül végzett KFI tevékenységeiket a nyílt innováció módszerével elsősorban hazai KFI ökoszisztéma szereplőkkel együttműködésben valósítsák meg.
Ki nyújthat be pályázatot?
- nagyvállalatok,
- illetve kizárólag konzorciumi tagként mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (KFI tv.) szerinti, valamint a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti kutatótudásközvetítő szervezetek
Milyen tevékenységek támogathatóak?
- Kísérleti fejlesztés
- Ipari (alkalmazott) kutatás
- Kutatás-fejlesztési projektet támogató tevékenységek (hardver és szoftver beszerzése, szoftver előfizetői szolgáltatás igénybevétele, projektmenedzsment, kötelezően előírt nyilvánosság, iparjogvédelmi oltalomszerzés, rezsi, piacra vitel, és horizontális tevékenységek)
Mekkora támogatás igényelhető?
minimum 1 500 000 000 Ft – maximum 3 000 000 000 Ft
Mikor lehet benyújtani a pályázatokat?
2025. november 19. 9 óra – 2025. december 19. 10 óra
Forrás: palyazat.gov.hu






