Most kell pályázni! Utoljára ad ennyi pénzt az EU

Az utolsó lehetőség kezdődik most, amikor jelentős uniós támogatásokkal fejlődhet a magyar gazdaság, ezért most a további növekedés alapjait kell megteremteni – mondta Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára .

Az uniós források felhasználásával a 2020 utáni fejlesztési időszak növekedési alapjait kell megteremteni. 2020 után várhatóan csökken az uniós fejlesztési forrás, ezért a jelenlegi lehetőségekkel úgy kell élni, hogy az Európai Unió felzárkóztatási támogatása nélkül is legyen gazdasági növekedési potenciál Magyarországon.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a tervek szerint az idén júliusban újabb jelentős pályázati kiírások jelennek meg. 2015-ben a vissza nem térítendő gazdaságfejlesztési uniós forrásokból a tervezetthez képest előbbre hozzák a vállalati kutatás-fejlesztésre vonatkozó kiírást, és júliusban megjelennek majd újabb területekre is, köztük az iparjogra, épületenergetikára vonatkozó felhívások is. Ugyanakkor szerinte a visszatérítendő támogatást tartalmazó pénzügyi eszközöknél idén a közvetítő cégek kiválasztása zárulhat le, és jövő évtől indulhat meg ezen támogatások kihelyezése.

Munkahelyteremtés VAGY gazdaságfejlesztés

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára kiemelte, hogy a 2014-2020-as időszak fejlesztési forrásainak felhasználásakor fontos szempont a munkahelyteremtés, illetve a gazdaságfejlesztés, ugyanakkor a két tényezőt  a korábbi pályázati rendszerekkel ellentétben most külön célszerű kezelni. Ennek alátámasztására példaként említette a helyettes államtitkár, hogy a munkahely-teremtési szempontot a mezőgazdaságban, illetve a turizmusban célszerű szem előtt tartani a kkv-k támogatásakor, mert itt rendelkezésre áll a szabad munkaerő-kapacitás, ugyanakkor vannak olyan területek – ilyen a gépipar egy része, az informatika, a gyógyszergyártás és az innovációs rendszer –, ahol inkább a gazdasági növekedésben betöltött  szerep a szempont.

Csepreghy Nándor felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani fejlesztési időszakban az innovációra 750 milliárd forint, háromszor annyi forrás áll rendelkezésre, mint 2007 és 2013 között. A megnövekedett innovációs források felhasználásával a magyar gazdaság modernebb, versenyképesebb lehet versenytársainál – jelentette ki. Kitért arra is, hogy az államot is versenyképessé kell tenni a jogszabályi környezet alakításával, például az e-ügyintézés bevezetésében a fejlesztéspolitikai intézményrendszer élen jár, illetve az idén az őszi-téli időszakban életbe lépő új közbeszerzési törvény az uniós versenyjogi szabályokat is betartva – más uniós tagállamokban hasonlóan – segíti a hazai vállalkozásokat az uniós források felhasználásában.

AMIT MÁR KIÍRTAK

Június 22-től nyújthatják be pályázataikat azok a mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyekpiaci megjelenésük segítésére – külföldi kiállításokon, vásáron való részvételre, saját árubemutatóra, többször használatos marketingeszközökre, reklámköltségekre – kívánnak európai uniós forrásokat igénybe venni.

Július 8-ától a termelési kapacitásaik bővítésére 65 milliárd forintos keretösszeggel írt ki pályázatot a kormányzat, amelyből a cégek modern eszköz- és gépparkot vásárolhatnak, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyeket alakíthatnak ki a versenyképesség feltételeinek megteremtése és fenntartása érdekében. Ekkortól elérhető a „Mikro-, kis- és középvállalkozásokkapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című pályázat is, melynek célja a vállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése.

Forrás: Eupalyazatiportal.hu

More in Kiemelt hírek, Pályázati hírek, Vállalati hírek
Magyarország az új uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb nettó haszonélvezője

Magyarország a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszak egyik legnagyobb nettó haszonélvezője - jelentette ki az Európai Bizottság magyarországi képviseletvezetője...

Close