Módosul az Egyedi Kormánydöntés

A kormány két változtatást hajt végre a beruházásösztönzési rendszeren, amelyek nyomán Magyarország még vonzóbb beruházási célpont lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

  1. Először is élünk azzal a lehetőséggel, amely az Európai Bizottság azon döntése nyomán jött létre, hogy a tiszta ipari megoldások és a nulla nettó kibocsátás elérése, vagyis a környezetet kímélő gazdasági növekedés érdekében létrejövő beruházások esetében 350 millió euróig nem kell európai bizottsági jóváhagyás a beruházások támogatásához.” – tájékoztatott. “Ez azt jelenti, hogy sokkal gyorsabban tudunk döntést hozni, sokkal versenyképesebbek leszünk, nem kell egy-másfél évet várni egy-egy beruházás támogatása esetében az Európai Bizottság döntésére, ami egy óriási versenyhátrány volt, főleg az Európai Unión kívüli országokkal, vetélytársakkal szemben” – folytatta. “Tehát minden olyan beruházásért, amelynek nyomán a károsanyagok kibocsátása csökken, amelynek nyomán a gazdasági növekedés környezetkímélő módon jön létre, sokkal versenyképesebben tudunk majd küzdeni, sokkal nagyobb esélyünk lesz ezeket a beruházásokat Magyarországra hozni azzal, hogy ezt az új intézkedést bevezetjük” – tette hozzá.
  2. A miniszter ezután fontos célnak nevezte a magyar gazdaság dimenzióváltását, hogy a termelés mellett egyre nagyobb szerep jusson a kutatás-fejlesztésnek. “Annak érdekében, hogy minél több magyar vállalat számára is lehetőség legyen kutatás-fejlesztési beruházást végrehajtani és ahhoz támogatást kapni, úgy döntöttünk, hogy immáron az ötven főt foglalkoztató vállalatok kutatással, fejlesztéssel foglalkozó beruházásaihoz is adunk támogatást, és elegendő tíz új, kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó munkahely létrehozása a támogatási jogosultsághoz” – tudatta.
  3. Ráadásul a magyarországi egyetemekkel és egészségügyi intézményekkel való együttműködést is előtérbe helyezzük úgy, hogy egyes kutatás-fejlesztési beruházásoknál, hogyha együttműködés jön létre magyarországi egyetemekkel, egészségügyi intézményekkel, akkor az erre fordított összeg 50 helyett immár 75 százalékot képviselhet a belső költségstruktúrában” – jegyezte meg.

Forrás: portfolio.hu

More in Hírek
Tavaszi fagykár megelőzésének támogatása

Társadalmi egyeztetésen a „Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása” című (KAP-RD01a-2-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezete. A felhívás célja Az éghajlatváltozás...

Close