Mintegy 900 milliárd forint uniós támogatás jut a kisebb vállalkozásoknak idén

Összesen mintegy 900 milliárd forint értékű uniós pályázat jelenik meg idén kapacitásbővítésre és tematikus célokra a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak – mondta Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az előző uniós ciklusban az időszak egészére jutott hasonló nagyságú összeg fejlesztésekre. Jelentős változás még, hogy megnőtt a visszatérítendő források aránya és értéke is. A tervek szerint a következő 1-2 évben több mint 700 milliárd forint jelenik meg visszatérítendő – elsősorban hitel, valamint garancia és kockázati-tőke finanszírozás – támogatás formájában.

Július 9-től 85 milliárd forintra pályázhatnak – elsősorban feldolgozóipari – vállalkozások, illetve a tevékenység alapú listán szereplő cégek. Ezen belül is előnyben részesülhetnek például az exportorientált cégek, a nagy növekedési potenciállal rendelkező és az innovatív vállalkozások.

Túljegyzés esetén lehetőség van pótlólagos források átcsoportosítására.  A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) egyik kiemelt feladat, hogy a jövő évben az új uniós ciklus kifizetéseit beindítsa és támogassa, így jelen pillanatban minden olyan vállalkozás, amely belefér a konstrukcióba, számíthat a támogatásra – vélekedett a helyettes államtitkár.

Forrás: kormany.hu

More in Kiemelt hírek, Pályázati hírek, Vállalati hírek
A feldolgozóipart preferálják a gazdaságfejlesztési pályázatokon

A feldolgozóipar támogatását preferálják majd a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a mikro-, kis és középvállalkozások számára kiírt két...

Close