Megszédítette a rengeteg uniós pénz a pályázókat

Koncepciózusabb kutatásfejlesztési projekttervekre, felelősebb intézményfejlesztési döntésekre, és megalapozottabb költségvetési tervekre van szükség – hangsúlyozta az első tapasztalatokról hétfőn kiadott összefoglalójában Pálinkás József.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke sürgeti a pályázó intézményeken belüli szorosabb koordinálást, mert így elkerülhetők a furcsa párhuzamosságok. Azt is kiemelte, hogy a K+F-es pályázatok forrásbősége mellett sok esetben túlzó projektköltségvetéseket kaptak, amelyek ráadásul nem voltak összhangban a tervezett kutatási projekt tartalmával, várható hatásával. Ezek alapján a projektek költségvetésének takarékos összeállítására figyelmeztet Pálinkás, illetve arra, hogy szigorú ellenőrzések várhatók mind a magyar, mind az EU-s hatóságok részéről.

A 2014-2020-as uniós ciklusban a kutatási-fejlesztési és innovációs pályázatokra a támogatási igényeket csak úgy lehet beadni, ha előtte megszerzi a pályázó a támogató KFI szempontú szakpolitikai véleményt a szakpolitikai koordinációjáért felelős Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. A Hivatal eddig két felhívás esetében (“A Kutatási infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás”, GINOP-2.3.3-15 és a “Stratégiai K+F műhelyek kiválósága”, GINOP-2.3.2-15) végezte el az ilyen vélemények kéréséhez összeállított projekttervek értékelését és ezekről számolt most be Pálinkás az NKFIH oldalán megjelent összefoglaló szerint:

  • A szakpolitikai véleménykérésre benyújtott projekttervek igazolták a felhívás iránti igényt, mert számos olyan kiválósági műhely működik az országban, amelyik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes programjai megvalósítását tovább ösztönözheti a pályázati támogatás, és a rendelkezésre álló összegnél lényegesen több igényt nyújtottak be.
  • Számos kiemelkedő színvonalú, koncepciózus kutatásfejlesztési pályázati terv érkezett valóban stratégiai kiválósági műhelyek ösztönzésére, de egyúttal az is látszik, hogy az intézményvezetők gyakran nem vállalják fel a benyújtani tervezett pályázatok egyetemi-kutatóintézeti stratégiai fejlesztési irányokhoz igazodó koordinálását.

Teljes Portfolió cikk olvasása

 

More in Kiemelt hírek, Pályázati hírek, Vállalati hírek
Eddig tizenkilenc pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Programban

Mintegy 610 milliárd forint értékben tizenkilenc pályázati felhívást jelentetett meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében a Miniszterelnökség február 9-ig -...

Close