Meghosszabbított határidő az épületenergetikai fejlesztések támogatására

Módosult a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása” című (GINOP-4.1.2-18 kódszámú) felhívás.
A legfontosabb változás, hogy a támogatási kérelmek benyújthatóságának véghatárideje 2018. június 28. 12.00 óráról 2018. október 1. 12.00 órára változott.
A pályázat főbb feltételei nem változtak, azaz a felhívás célja továbbra is, hogy hozzájáruljon az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1,5 millió, maximum 100 millió Ft. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.
A támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 52,5 milliárd Ft.

Technikai szempontból változás még a felhívásban, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium Pénzügyminisztériumra módosult az alábbiak szerint:
„A nyilatkozat papír alapú, egyik példányát – ha azt nem minősített elektronikus aláírással  látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás /futárposta-szolgáltatás  (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre: Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 1539 Budapest, Postafiók 684.„

Forrás: palyazat.gov.hu

More in Hírek
Elérhető az MFB 70 milliárdos vállalkozási hitelprogramja

Már igényelhetnek kedvező feltételekkel hitelt a vállalkozások a 70 milliárd forintos keretösszegre bővült MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukcióból. A program...

Close