Közel 3 milliárd forintos Járműipari Beszállító-fejlesztési program indul

A Kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve, valamint az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-vel. részvételével, Járműipari Beszállító-fejlesztési program hirdet, 2,9 milliárd forintos kerettel. 2023-ban egy pilot program fog elindulni, a támogatási program forrásai pedig 2024-ben nyílnak meg teljes körűen, figyelembe véve a tapasztalatokat.

Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte: a program általános célja, hogy a járműiparban és az akkumulátoriparban növekedjen a magyar beszállítók által képviselt arány. A program keretében a Magyarországon működő nagyvállalatok, mint megrendelők egy közös fejlesztési tervet alakítanak ki már meglévő potenciális beszállítójukkal, ami alapján a beszállító magasabb értékes termékkel vagy új termékkel tud részt venni a gyártásban. Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár megjegyezte, hogy a programban azok a 250 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató, hazai vállalatok vehetnek részt, amelyek méretükből adódóan jellemzően közelebb vannak a beszállítóvá váláshoz.

A program részletei az IFKA weboldalán hamarosan elérhetők lesznek.

Forrás: vali.hu

More in Hírek
2024. elején indulnak az agrár- és vidékfejlesztési pályázatok

Elkészült a 2024. évi pályázati menetrend az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére...

Close