Kockázati tőke programok
Magyarországon az első kockázati tőke program 2009-ben indult, előtte a magyar kockázati tőkepiac fejlettsége alacsony volt. Két program indult, az első 2009 júliusában (Új Magyarország Kockázati Tőke Program), míg a második 2012 júniusában (Új Széchenyi Kockázati Tőke Program). A két program célja, hogy a hazai KKV-szektor korai (magvető és induló) szakaszában lévő vállalatokat, valamint a növekedési szakaszban lévő vállalatok likviditási helyzetét javítsák.
A két program keretében a Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. forrásokat közvetít a kockázati tőkealapok részére, míg azok segítik a KKV-k tőkebevonási lehetőségeit. A kockázati tőke programokban az alapkezelőkön keresztül 63 milliárd Forint jut a vállalatokhoz, az összeg uniós forrásokat jelent. Az alapkezelők további feladata, hogy az általuk allokált tőke mellé magánforrásokat vonjanak be. A programok főbb feltételei a következők:

Forrás: Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt.
Ahogyan a táblázatban is látható összesen 18 tőkealapot hoztak létre, 8-at az első szakaszban az Új Magyarország Kockázati Tőke Program, míg 10-et az Új Széchenyi Kockázati Tőke Program keretében.

Forrás: Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt.

Forrás: Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt.
A kockázati tőke programok várható vége
A tőkealapokkal kapcsolatosan két különböző együttműködési formát lehet elkülöníteni. Az egyik a Közös Alap létrehozása, a másik pedig a „Co-investment” struktúra. Mind a négy alprogram (Co-investment, közös alap, közös magvető és közös növekedési alprogram) maximális futamideje 10 év, így a 2009-ben indított 8 tőkealapot várhatóan 2019-ig, míg a 2012-ben indított 10 tőkealapot várhatóan 2022-ig fogják az alapkezelők irányítani.
A 10-éves maximális futamidő ellenére a hivatalos pályázati felhívások 2015-ös célt tűztek ki arra, hogy a tőkealapok allokálják a Magyar Vállal-kozásfejlesztési Zrt. által biztosított forrásokat. Az előző idézet értelmében a két 7 és két 5 éves tényleges időszak egyszer meghosz-szabbítható, de a futamidő nem haladhatja meg a maximális 10 évet.

Forrás: Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt.
A jelen tendenciákat figyelembe véve valószínűsíthető, hogy a forrásallo-káció fel fog gyorsulni, hiszen a jelenlegi költési ütem mellett egyetlen tőkealap sem fogja elkölteni 2015-ig az Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. által biztosított forrásokat. Abban az esetben, ha a törvényileg rendelke-zésre álló 10-éves időszakot kihasználják a tőkealapok, akkor is csak egy-kettő lesz képes minden forrását jövedelmező startupba fektetni.
1 Az euró-forint árfolyamot 293,33 EUR/HUF árfolyamon számítottuk át.
2 A négy különböző közvetítői szerződésben ugyanez a rész található a futamidő (4.3 rész) alatt.
3 A 12 milliárd Ft 4*3 milliárd Ft
4 A 6 milliárd Ft 4*1,5 milliárd Ft.






