Kiemelt cél az uniós források maradéktalan lehívása

A kormány kiemelt céljaként beszélt az uniós források maradéktalan lehívásáról Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérését szolgáló projekt csütörtöki záró rendezvényén, Budapesten.

Az államtitkár értékelése szerint ahhoz, hogy a források ne vesszenek el és a programok befejeződjenek, külső segítséget kell adni az önkormányzatoknak. Ez egyrészt pénzügyi – az önerőalapon keresztül forrásokkal segíteni őket -, másrészt pedig szakmai támogatás.

Utóbbival összefüggésben úgy fogalmazott: a figyelemmel kísérés “nem egy szigorú szemöldökű, távolságtartó felügyelőt jelent”, aki valamiféle magaslatról nézi a programokat. Azért szerveződtek össze, hogy tényleges napi problémákban tudjanak segíteni, közvetíteni, és további lehetőségeket kutassanak fel – hangsúlyozta.

Pogácsás Tibor szerint a projekt hozzájárul ahhoz, hogy az uniós forrásokat maradéktalanul lehívhassák és minden támogatás hasznosuljon. Az államtitkár eredményesnek értékelte a munkát és jelezte, hogy a továbbiakban is szükségesnek tartja ezt a tevékenységet.

Számadó Róza, a tárca önkormányzati koordinációs irodájának vezetője az önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérésének egyik alapelveként hivatkozott arra, hogy közösen kell feltárni a zökkenőmentes megvalósítást segítő lehetőségeket. A program egyik legfontosabb elemének nevezte az ivóvízminőség-javító projektek figyelemmel kísérését, amellyel összefüggésben 207 projektlátogatáson vettek részt.

A 2012. július 1-jén indult program közösségi és hazai támogatása összesen 457 millió 998 ezer forint.

Forrás: kormany.hu

More in Kiemelt hírek, Pályázati hírek, Vállalati hírek
Az idén mintegy 700 milliárd forint gazdaságfejlesztési pályázatot írnak ki a kisvállalkozóknak

Az idén mintegy 700 milliárd forint uniós pályázatot írnak ki mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) gazdaságfejlesztési programok keretében - nyilatkozta...

Close