Ingyenes H2020 oktatás
A Nemzeti Innovációs Hivatal jövőre képzést indít a Horizont 2020 keretprogram felépítéséről, illetve a különböző egyéni és konzorciális pályázati felhívásokról.
A kezdeményezést támogatva, partnerségben a Nemzeti Innovációs Hivatallal, felhívjuk partnereink figyelmét a részvételre!
A képzés a Horizont 2020 keretprogram felépítését, illetve a különböző egyéni és konzorciális pályázati felhívásokat, különös tekintettel a KKV eszköz nevű pályázati konstrukciókat ismerteti, melynek célja a nemzetközi innovációs potenciállal rendelkező kis- és közepes vállalkozások Európai és globális szinten is egyedülálló újdonságtartalmú termékeinek, illetve szolgáltatásainak nemzetközi piacokra lépésének elősegítése.
Korábbi írásainkban már szemléltettük az eddig benyújtott pályázatok elbírálásának eredményeit és az egyes és kettes fázisú projektek kiértékelését követően várható sikerességi rátákat. A Horizont 2020 életbelépésének első sikeresen lezárult évét követően elmondható, hogy a KKV eszköz felhívásaira nagyon magas a túljelentkezés, így a legjobbak közül is csak a legjobbak érvényesülhetnek.
Jelen képzés célja a magyar pályázók élmezőnybe kerülésének támogatása egy hatékony, eLearning módszereket és személyes mentorálást ötvöző képzési program keretében.
Az online kurzuson való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Az érdeklődő kis- és közepes vállalkozások jelentkezését január 15-ig várják.






