Hogyan írjunk versenyképes pályázatot a Horizont 2020 KKV-eszköz felhívásaira?

Mint ahogy azt már korábbi bejegyzéseinkben is említettük, a Horizont 2020 (H2020), az Európai Unió új, következő hét éves periódust átfogó K+F keretprogramján belül meghirdetett első pályázati felhívásra beérkezett pályázatok száma (2.666) minden várakozást felülmúlt. Az Európai Bizottság által közzétett hivatalos adatok szerint a beadott projektjavaslatok 6,2 %-a kaphat uniós támogatást.

Ennek tudatában fontos, hogy már a pályázatírás megkezdése előtt tisztában legyünk azokkal a kritériumokkal, melyek szerint a bírálók kiértékelik projektjavaslatainkat. Jelen bejegyzésben szeretnénk pár hasznos tanácsot megosztani, melyek betartásával jó eséllyel pályázhatunk uniós támogatásra a H2020-on belül.

Első lépésként fontos, hogy feltegyük magunknak néhány kérdést az általunk javasolt ötlettel/technológiával kapcsolatban: Egész Európában egyedülálló, innovatív ötletről van szó? Léteznek hasonló megoldások a többi uniós országban? Ha igen, az általunk javasolt megoldás milyen pluszt nyújt a többi hasonló technológiával/termékkel szemben az Európai Unió állampolgárainak? Ötletünk megvalósulása radikális változásokat fog eredményezni az európai társadalomban, gazdaságban és kultúrában? Ha e kérdésekre pozitív választ tudunk adni, valószínűleg nagy eséllyel indulhatunk ötletünkkel a H2020 KKV eszköz felhívásán.

A projektgenerálás megkezdése és a konkrét célok meghatározása előtt erősen ajánlott a szakterületünkön felelős Főigazgatóság (Directorate-General) honlapján átolvasni a legújabb, kapcsolódó jelentéseket és aktualitásokat, így a pályázatírást a jelenlegi uniós problémák és szükségletek alapos ismeretében kezdhetjük meg.

Ezenkívül hasznos, ha tisztában vagyunk teljes mértékben azokkal a szempontokkal, melyek szerint pályázatunk értékelésre kerül:

1. A projekt kimenetelének egész Európát érintő hatásai: cégek innovációs képességének javítása és az európai vállalatok versenyképességének erősítése, olyan újszerű megoldások/technológiák kifejlesztésével és piacosításával, melyek az európai, illetve globális piac szükségleteit elégítik ki.

2. A projekt kiválósága: tiszta, jól definiált, reális és helytálló célkitűzések. Precíz és lényegre törő megállapítások

3. A végrehajtás minősége és hatékonysága: a javasolt tevékenységek összefüggése és hatékonysága a célkitűzések megvalósítása szempontjából, illetve a pályázó képessége a javasolt tevékenységek elvégzésére

A fenti kritériumok alapos ismeretén kívül érdemes az elkészített pályázatot értékelői szemmel átolvasni az alábbi szempontok alapján is:

• A pályázatban teljes mértékben megválaszolásra kerültek a felhívás célkitűzései/kihívásai

• A célkitűzések eddigi tapasztalataink, illetve jelenlegi tudásunk alapján, a meghatározott perióduson belül elérhetőek

• A végfelhasználók és szükségleteinek pontos ismeretében olyan megoldást ajánlunk, ami nemcsak olcsóbb és könnyebben használható, hanem előreláthatólag hosszabb élettartalmú, mint az európai piacon jelenleg található hasonló megoldások

• Logikusan felépített metodológia

• Konzorcium esetében: a partnerek egymást kiegészítő jellege

• Egyedüli pályázó esetében: a cég eddigi tapasztalatainak összevetése a projekt célkitűzéseivel

Az OTP Hungaro-Projektnél arra törekszünk, hogy minden egyes pályázat a fent leírt, és egyéb kiegészítő minőségi szempontoknak megfelelően legyen előkészítve és benyújtva az Európai Bizottságnak. Ennek megfelelően nyújtunk ügyfeleinknek támogatást, brüsszeli partnerünkkel szoros együttműködésben, az európai uniós forrásokból finanszírozott K+F projektek előkészítésében és megvalósításában.

Ha több információra van szüksége a Horizont 2020-as finanszírozást illetően, keressen minket elérhetőségeinken.

More in Vállalati hírek
44 millió euró uniós támogatásban részesülhetnek az éghajlat-politikai projektek 2014-ben

Összesen több mint 44 millió euróra pályázhatnak a köz-, magán- és civil szféra szereplői az Európai Unió LIFE Éghajlat-politikai Alprogramja...

Close