Folyamatosak a döntések a vidékfejlesztési pályázatokról

A Kormány azon dolgozik, hogy a beérkezett támogatási kérelmeket gyorsított ütemben elbírálja, eredményt hirdessen és a rendelkezésre álló forrásokat minél előbb és minél hatékonyabban a gazdálkodók rendelkezésére bocsájtsa – hangsúlyozta Kis Miklós Zsolt, aki augusztus 11-én Hajdúböszörményben tartott előadást a VI. Hajdúsági Expo agrárfórumán.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy az élelmiszeripari fejlesztéseket támogató felhívás esetében a Miniszterelnökség az első benyújtási szakaszban beérkezett kérelmekről döntést hozott. A településképet meghatározó épületek felújítását, korszerűsítését támogató felhívás kapcsán összesen 2200 darab kérelem érkezett be, amelyek együttes forrásigénye meghaladta a keretet. A Miniszterelnökség végül úgy döntött, hogy minden, a felhívás által meghatározott minimum pontszámot elért kérelem, támogatásban részesül.

Az előadás során az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár kiemelte: A nyár végéig a Miniszterelnökség még további, főleg a kertészetek és állattartók számára fontos felhívásokról hoz támogatói döntéseket, és elkötelezett abban is, hogy az összes pályázat kötelezettségvállalása 2018. március végéig megtörténjen.

Forrás: kormany.hu

 

More in Hírek
Módosítás a GINOP-8.1.1-16 hitelprogramnál

A „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hitel” című (GINOP-8.1.1-16 kódszámú) Hitelprogram termékdokumentációjában módosítások történtek. A legfontosabb változás, hogy a fedezettség elvárt...

Close