A törvények felett állók

Üzenet a gazdasági szereplőknek a Miniszterelnökségtől: nem kell betartani a szabályokat, hiszen azokat mi sem vesszük komolyan.

Tíz éve az uniós pályázatok és vállalati fejlesztések világában mozgó szakemberként sok mindent láttam már, de még engem is érnek meglepetések. Talán az olvasó számára kevésbé érdekes, de a 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján a hazai kkv-k joggal számítottak arra, hogy Magyarország kormánya komolyan gondolja azt, hogy az uniós források elérését lehetővé teszi a vállalatok számára idén áprilistól.

Elmúlt az április, május és ma egy olyan hírt olvastam, ami a cikk a megírására késztetett: “A Miniszterelnökség a múlt héten azért nem engedett el két GINOP-pályázatot, mert a minisztérium technológiai fejlesztéssel kötötte össze a foglalkoztatotti létszám növelését – árulta el a fontos háttérinformációt a Napi Gazdaságnak adott interjúban Csepreghy Nándor”.

Tudjuk, hogy a magyar delegációnak a GINOP tárgyalásokon azt sikerült elérnie, hogy feldolgozóipari kkv fejlesztéseket csak a foglalkoztatottak létszám emelkedésének ígéretével támogat Brüsszel.

Az ígéret, ha nem teljesül, akkor a kiadásokat a magyar költségvetés terhére fogják elszámolni. Azt is tudjuk, hogy sok esetben a technológia fejlesztéshez, nem párosul olyan mértékű létszámbővülés, amit a megállapodás feltételez. Ez egy tipikus csapdahelyzet. Mit kellene ebben az esetben tenni? Véleményem szerint meg kell hirdetni a menetrend szerint a pályázatokat, a kialkudott feltételek szerint és közben elkezdeni tárgyalni Brüsszellel a feltételek módosítása érdekében. Mindezek helyett a Miniszterelnöki hivatal válasza az, hogy a hivatalos kormányhatározatokkal szembemenve blokkolja a fejlesztési forrásokat, kockáztatva ezzel a költségvetési hiánycél betartását és a vállalati beruházások elindulását. Még ennél is rosszabb az üzenet, amit ezzel küld a gazdasági szereplőknek: nem kell betartani a szabályokat, hiszen azokat mi sem vesszük komolyan.

Boros Áron, közgazdász, EU támogatáspolitikai szakember
Napi.hu

More in Kiemelt hírek, Pályázati hírek, Vállalati hírek
Késik a leginkább várt pályázat!

Annak ellenére, hogy a kormány meghirdette pályázati menetrendjét és áprilisra GINOP pályázatok megnyílását ígérte, nem látunk semmi számottevő vállalatfejlesztési forrást...

Close