Most már tényleg mindjárt jönnek a gazdaságfejlesztési pályázatok!

Szerdán elfogadta az illetékes testület a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatai kapcsán a kiválasztási szempontrendszert és eljárásrendet és ezzel az utolsó feltétel is teljesült a GINOP-os pályázatok meghirdetéséhez – közölte ma reggel a Nemzetgazdasági Minisztérium. Mindez tehát abba az irányba mutat, hogy a tárca tartani tudja a GINOP éves pályázati menetrendjében meghirdetett ütemet, amely szerint még áprilisban megjelenik egy 80 milliárdos kkv kapacitásbővítést, illetve egy 5 milliárdos külpiaci megjelenést támogató pályázat. Az év során pedig 68 pályázati felhívást tesz közzé 830 milliárd forint összértékben az NGM.

Elfogadták a kiválasztási szempontrendszert és eljárásrendet

Az NGM uniós forrásokért felelős államtitkára, a GINOP Monitoring Bizottsága elnöke, Rákossy Balázs a tárca közleményében emlékeztetett rá, hogy az Európai Bizottság februárban elfogadta a GINOP-ot és ezt követően három hónapon belül kell, hogy a Monitoring Bizottság felálljon, amely szerdán ülésezett először, legutolsó állomásként a pályázatok meghirdetését megelőzően. A bizottsági ülés legfontosabb feladata ezúttal az volt, hogy elfogadja a működéséhez szükséges ügyrendet, illetve megvitassa és jóváhagyja a program Irányító Hatósága által a szakpolitikai felelősök bevonásával kialakított kiválasztási szempontrendszert és eljárásrendet.

Rákossy hangsúlyozta:

a munkahelyteremtésre, a magyar ipar fejlesztésére és a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására épülő gazdaságfejlesztéshez a legközvetlenebb módon a GINOP járul hozzá.

Ennek az Operatív Programnak a keretében az idén 68 pályázati felhívást tesz közzé 830 milliárd forint összegben az NGM, 7 év alatt pedig összesen 2730 milliárd forintnyi uniós támogatási forrás érhető el a gazdasági szereplők számára. Ez minden idők legnagyobb gazdaságfejlesztési programját teszi lehetővé a tárca tájékoztatója szerint.

 

Forrás: Portfolio.hu

More in Kiemelt hírek, Pályázati hírek, Vállalati hírek
Mikor lesz EU pénz agrár beruházásokra?

Több szakember véleményét összegyűjtöttük arról, hogy mi várható az agrár-élelmiszeripari szektorban. Néhány gondolat, amiről érdemes tudni: A 2007-13-as támogatási ciklus forrási...

Close