Pest megyei piacok fejlesztése
A “Helyi piacok fejlesztése Pest megye területén” elnevezésű pályázati felhívás jelent meg 2 milliárd forint értékben önkormányzatok részére.
A támogatás célja elsősorban piaci elárusítóhelyek létesítése, fejlesztése és a piaci infrastruktúra kiépítése, amelyre minimum 10, maximum 150 millió forintos támogatást igényelhetnek a főváros vonzáskörzetében fekvő Pest megyei települések és a 10 ezer főnél népesebb Pest megyei városok, amelyek a Vidékfejlesztési Program hasonló célú támogatására nem jogosultak.
A támogatás célja, hogy létrejöjjenek a helyi termelők és élelmiszer kiskereskedők számára a helyben történő értékesítés feltételei és javítása, erősítse a helyi gazdaságot, élénküljön a település kereskedelme, bővüljenek a település szolgáltatásai, a településen élők kevesebb utazással, kényelmesebben, szebb környezetben juthassanak egészséges, jó minőségű élelmiszerhez. Az új vagy megújult piac a település egyik fontos közösségi terévé is válhat. A pályázat előtérbe helyezi a helyi termelők és a helyi termékek piacra jutását, ezzel támogatja és ösztönzi a rövid élelmiszer-ellátási láncokat is.
A “Helyi piacok fejlesztése Pest megye területén” című pályázati kiírásra a támogatási kérelmeket 2018. augusztus 27-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.
Forrás: kormany.hu






