Újabb milliárdokról döntöttek a Vidékfejlesztési Program keretében

Júniusban újabb 17 pályázati felhívás esetében, 634 kérelem támogatásáról született döntés több mint 21 milliárd forint értékben a Vidékfejlesztési programban – mondta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Az államtitkár kiemelte, hogy az új döntésekkel együtt 1258 milliárd forintra nőtt a program kötelezettségvállalása, ami a teljes keret 97 százaléka.

Jó hír az agráriumban pályázók számára, hogy az Agrárminisztérium döntése szerint a fel nem használt forrásokból idén mintegy 50 milliárd forintos kerettel újabb pályázati lehetőséget nyit az élelmiszer-feldolgozás és a borászat támogatására, továbbá újabb 15-20 milliárd forint összegű felhívást hirdet az ökológiai gazdálkodást folytatók számára is.

Ezeken túl elhangzott, hogy az alábbi ágazatokban is születtek még döntések:

  • helyi piacok és a közétkeztetés fejlesztése: A felhívás keretösszege 12,6 milliárd forint, amelyre 783 kérelem érkezett be, közel 20 milliárd forintos igénnyel. Az irányító hatóság eddig 336 kérelmet támogatott, mintegy 7,8 milliárd forint értékben.
  • falusi turizmus fejlesztésére  több mint 3,3 milliárd forint támogatást fordíthatnak, ami jelenleg 84 támogatott kérelmet jelent
  • Élelmiszeripari beruházások támogatása 2 milliárd Ft értékben
  • Állattartó telepek korszerűsítésére újabb 13 kérelem részesült mintegy 1,7 milliárd Ft támogatásban
  • Kertészeti fejlesztések keretében újabb 71 kérelem nyert támogatást, közel 1 milliárd Ft értékben
  • Fiatal mezőgazdasági termelők pályázatai közül 53 nyert mintegy 660 millió Ft támogatást

Mindezeken túl felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg 27 vidékfejlesztési felhívás nyitott, mintegy 300 milliárd forint keretösszeggel, amelyre az elkövetkezendő időszakban folyamatosan lehet pályázni.

Forrás: kormany.hu

 

More in Hírek
Újabb keretösszeg módosítás

Most a „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című (GINOP-2.2.1-15 kódszámú) felhívás rendelkezésre álló keretösszegét módosították a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív...

Close