Gyorsan elverünk pár ezer milliárdot – Hamarosan jön a pénzínség
2015-ben extrém sok uniós forrás ömlik a gazdaságba, így nagyon magasra tette a lécet a kormány, hiszen emiatt a 2016-os, sőt a 2017-2018-as évekből is “ki kell taposni a maximumot”. Ez viszont oda vezet, hogy 2019-re a pénzügyi keret döntő részét elköltheti, így a ténylegesen 2023-ig tartó ciklus második fele forrásínségben telhet. Három forgatókönyvet vázoltunk fel arra, hogy milyen pályán haladhat az előttünk álló években az ország. Látványos különbségek következnek.
Azzal, hogy a 2016-os év “vízválasztó” lehet, a kormány is tisztában van, de ezzel együtt is igaz, hogy eddig a 2007-2013-as források maximális lehívására, a forrásvesztés elkerülésére fordított nagyobb energiákat. Ezzel összefüggésben csúszott az új, 2014-2020-as pályázati ciklus elindítása, így tavaly egy centet sem fizetett ki a 2014-2020-as keret terhére a magyar intézményrendszer és idén is csak néhány tízmilliárd forintnyit tehet ez ki. Utóbbi összességében csekély a 7800 milliárd forintra kalkulált, valójában 2023-ig lehívható kerethez képest.






