Adjunk be pályázatot kitöltő program nélkül?
Ma nyílt (nyílna meg) az idei első új gazdaságfejlesztési pályázat elektronikus beadhatósága, de az ehhez szükséges kitöltő program még nem érhető el a kormány hivatalos pályázati oldalán.
A furcsa helyzetre egy Portfolio olvasó hívta fel a figyelmet, aki a pályázati rendszer telefonos ügyfélszolgálatán azt is megtudta, hogy ma remélhetőleg délután 16 óra körültől már elérhető lesz a kitöltő program, igaz azt a pályázat megjelenésétől számított 30. napra, azaz múlt péntekre ígérték.
A Széchenyi 2020 névvel fémjelzett 2014-2020-as pályázati rendszer egyik fontos újítása (lenne), hogy a pályázatok egy éves meghirdetési menetrendhez igazodva jelennek meg (éves fejlesztési keret), amely szerint áprilisban kellett volna megjelennie a cégek külpiaci megjelenést támogató 5 milliárdos keretösszegű pályázatának (GINOPO-1.3.1-15), de ez végül május 20-án jelent meg.