Hamarosan újabb pályázati kiírás érkezhet!
Az elsősorban a kkv-k exportpiacokra történő kijutását támogató Gazdaságfejlesztési-és Innovációs Operatív Program (GINOP) első pályázatainak májusi közzététele után rövid időn belül kiírhatják azt a pályázatot is, amelynek nyertes pénzügyi közvetítői jogosulttá válnak a 2013-2020-as uniós ciklus visszatérítendő támogatásainak elosztására – közölte a VÁFISZ.
Május 20-án jelent meg az idei első, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét, a munkahelyteremtést és a magyar ipar fejlesztését támogató EU-s pályázati felhívás (GINOP). A további, még jelentősebb programok bejelentése kora ősszel várható. Ezek kiírása előtt legalább két hónappal meg kell, hogy jelenjen az a pályázat, amely a 2013-20-as időszak EU-s visszatérítendő támogatásainak (az ún. Jeremie hitelek) elosztását szabályozza majd. A program fő újdonságaként várhatóan az új keretösszegeket időarányosan kell majd elosztani.
A 7 éves uniós ciklusok periodikájában jelenleg a 2013-2020-as ciklusban jár Magyarország. A korábbi ciklusban két program, az Új Széchenyi Hitelprogram (USZH) és a Kombinált Mikrohitel Program (KMH) vált a legnépszerűbbé a kkv-k között. Az USZH (amely visszatérítendő támogatásokat biztosít) keretein belül ingatlan vásárlás, felújítás, építés, termelő eszközök beszerzésére lehetett hiteligényt benyújtani maximált 6,5 százalékos kamatozású beruházási és forgóeszköz hitelekre. A pályázati formában igényelhető, vissza nem térítendő támogatás és hitel kombinációját biztosító KMH is egyszerű és könnyen érthető volt a kkv-k számára. A GOP darabszámban legnépszerűbb pályázata (11,5 ezer) volt a Kombinált Mikrohitel, ami az összes GOP pályázat több mint 25 százaléka. A pénzügyi közvetítő szektor számára is jó eredményekkel zárult a ciklus, a bedőlt hitelek aránya igen alacsony volt.
A megnövekedett pénzösszegek szakszerű elosztására van szükség
Az elmúlt uniós támogatási ciklus 158 milliárdos keretének 28%-át a Vállalkozásfinanszírozók Országos Szövetségének (VÁFISZ) 11 jelenlegi tagja osztotta ki összesen 3137 hitelügylet keretében, amely 40 milliárd forintos kihelyezést jelentett.
Mivel a pályázó cégek előminősítése, a támogatási ügyletek finanszírozásának teljes lebonyolítása a szokásosnál sokkal aprólékosabb, ezért az egyes tranzakciók is igen jelentős figyelmet kívánnak, de a hitelméretek kisebbek a megszokottnál, így a kereskedelmi bankoknak nem megtérülő ezzel foglalkozniuk, bármennyire is jelentősnek tűnik a célra fordítható összes keret. Ráadásul a pályázók számára minden esetben egyedi ajánlatokat kell kidolgozni, és nem standard termékeket értékesíteni, miképp azt a bankok teszik. Ezért alakult ki egy külön szolgáltató szektor ezen ügyeletek kezelésére, amely keretein belül a hatékonysági tényezők miatt a VÁFISZ tagvállalatai akár a korábbi finanszírozási keret többszörösének elosztását képesek lennének ellátni. Erre szükség is lehet, mert a korábbi időszak visszatérítendő támogatásainak a háromszorosát jelentő új, 729,6 milliárd forintnyi forrás szakszerű kezelése igen jelentős szakmai- és adminisztratív hátteret igényel.
Nő a kombinált termékek aránya
„Az EU-s pénzügyi termékprogramok sikere a következő időszakban is jelentős részben azon múlik, mennyire lesz olajozott a források elosztása, szakszerű pénzügyi közvetítése. Magyarország számára kulcsfontosságú, hogy az EU-s pénzek kezelése ne országimázs- és lebonyolítási veszélyforrás legyen, hanem a gazdasági növekedést támogató szilárd alapinfrastruktúra”- véli Gyöngyösi László a VÁFISZ elnökségi tagja. A VÁFISZ jónak tartja, hogy a kombinált programok nagy hangsúlyt fognak kapni, hiszen már látható, hogy 10 kombinált alprogram is be van ütemezve a 8-as GINOP prioritáson belül, ahol a visszatérítendő támogatások elérhetőek. A szervezet tagvállalatainak tapasztalatai alapján érdemes lenne némileg növelni a támogatások összegét, a Kombinált Mikrohitelt 50 + 25 millió forintra, az Új Széchenyi Hitelprogram projektjeinek ügyletméretét pedig akár 100 millió forintra.






